Kódolt üzenetek: a jogi kommunikáció szerepe a digitális korban 

A kommunikáció fogalma valamilyen eszközt és egy közös jelrendszert feltételez, amelynek segítségével információcsere zajlik az érintett felek között. A kommunikáció egy számos elemből álló komplex folyamat, melynek érintettjei az adó/feladó (az a személy, akinek olyan információ van a birtokában, amit közölni szeretne) és a vevő/címzett (az a fél, aki befogadja az üzenetet és esetlegesen visszacsatolást ad). Az üzenet, azaz a megosztani kívánt információ kódolva van, olyan jelek összességéből épül fel, amelyek képesek az üzenet kifejezésére, ilyen például a nyelv, esetünkben a jogi szaknyelv, de akár nonverbális kódok is, mint az üzenet elemeinek elhelyezése egy (akár online) felületen. Az információcsere megvalósulásának előfeltétele, hogy a kódot mind az adó, mind a vevő értse és ismerje, ugyanakkor az kommunikáció további fontos eleme a kontextus, amely azt feltételezi, hogy a résztvevők közös információk birtokában vannak, ismerik egymás környezetét, a világról alkotott tudását.  

A digitális transzformáció nyomán számos gazdasági és társadalmi változás megy végbe, ennek részeként teljesen átalakulnak a kommunikáció csatornái is, az üzenetet közvetítő közeg, és új értelmet kap a zaj fogalma is, értve ezalatt mindazon tényezőket, amelyek az információcsere megvalósulását és így végső soron a visszacsatolást, az címzett adekvát visszajelzését is megakadályozzák. 
 
A jogilag releváns információcsere, azaz a szélesen értelmezett jogi kommunikáció összefüggései kimeríthetetlen témaforrásul szolgálhatnak, a konferencia ezek közül emel ki néhányat: 

  • Felkészültek vagyunk-e mindazokra a kommunikációs jelenségekre, amelyekkel a technológiai fejlődés eredményeként a digitális környezetünkben nap mint nap szembesülünk?  
  • Ezek miként kezelhetőek adatvédelmi, versenyjogi és fogyasztóvédelmi jogi nézőpontból?  
  • Egyáltalán sikerül-e felismernünk és megfelelően reagálnunk a modern informatikai környezetünkben rejlő jogi kihívásokra?  
  • A compliance, a vállalati folyamatok és a kommunikáció miként változik a digitális fejlődés eredményeként?  
  • Milyen kockázatot vagy lehetőséget rejt a mesterséges intelligencia alkalmazása az üzleti kommunikációban?  
  • Miként hat a jogi szakszövegek fordítására a digitális fejlődés? S nem utolsósorban, miként állítható a digitális kommunikáció eszköztára a jog szolgálatába? 

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.  

Találkozzunk 2024. május 15-én Szegeden a Jog és kommunikáció konferencián!

Back To Top